Góré túraoldala - Triglav csúcs, Júliai-Alpok, Szlovénia
 
20243.80.129.195#2024#03#28#09#39

Magyarország
 
Magashegyi túrák
 
Via ferrata
 
Vizi extrém sportok
 
 

A Triglav csúcsának meghódítása
Táv: 5 km
Függőleges szintkülönbség: 353 méter
Tényleges szintkülönbség: 1000 méter
Idő: Triglavski dom - Triglav:                                  2 óra
       Triglav - 2500 méteren, a csúcs alatt:              2 óra
       Fent a völgyekben - Trzaska koca na Dolicu: 1,5 óra
Összidő: 5,5 óra
FIGYELEM! A Triglav gerincének és csúcsának megmászása esős,
csúszós és rossz időben ÉLETVESZÉLYES és ezért TILOS!

A túra időpontja: 2008. július 29.

Hihetetlen, hogy mennyire tiszta, napsütéses időre ébredtünk, hiszen előző nap este elég felhős-ködös időben tértünk nyugovóra. De most semmi, amerre csak elláttunk, mélykék ég és tiszta idő. Ez mindenképpen jó hír volt, hiszen a rögtönzött reggeli ideje alatt volt időnk elgondolkodni az előttünk álló megmérettetésen... Az igazán komoly túrázók nyolc óra felé már visszafele jöttek a csúcsról, és olyan szempontból nekik volt igazuk, hogy tíz órára bizony megjelentek a felhők...

Kevesen maradtunk már a hegyi háznál, így mi is útnak indultunk. A Triglavski Dom egy sziklakiszögellésen áll, így először lefelé kellett mennünk, hogy elérjük a Júliai-Alpok legmagasabb csúcsának gerincét képező, igen masszív sziklafalat. A piros jelzés szorgalmasan fel volt festve a sziklára, így semmi kétség nem maradt bennem afelől, hogy jó fele megyünk. Annak ellenére, hogy saját szememmel láttam a kis fekete foltokat, vagyis a mászó embereket a sziklafal oldalában és a tetején, még mindig nem akartam / nem tudtam elhinni, hogy ezen a falon megyünk majd fel. Eleinte nem is volt probléma, a terep nem volt nehezebb, mint előző nap. De aztán egyre magasabbra értünk és bizony a fal is bedurvult: egyre meredekebb volt a hegyoldal, kapaszkodó nem volt, csak a sziklák egyenetlenségeiből eredő kiálló részekbe és az esetleges mélyedésekbe tudtunk kézzel-lábbal kapaszkodni. Néha azért akadt egy-egy drótkötél néhány tíz méterre, de itt már tényleg lehetetlen lett volna hegymászófelszerelés nélkül továbbjutni, ha nincs a segítség. Mire a nehezebb helyekhez (magasabbra) értünk, a koránkelők már lefelé igyekeztek, így többször is "dugó" alakult ki a hegyen. Ilyenkor egyből kiderült, ki a gyakorlatlan / tériszonyos túrázó, hiszen míg voltak, akik a sziklafalhoz simultak, addig a többiek zsebre tett kézzel kerülték ki a felfelé igyekvőket... Nem vagyok egy ijedős típus, de az tény, hogy némi tériszonyom van, ami azt jelenti, hogy a közvetlen mellettem "hiányzó" 300 méter azért tud idegesíteni kicsit, úgyhogy örültem, mikor egyre gyakrabban jelent meg a "korlát" mellettünk. Körülbelül egy órája mászhattunk már, mikor felértünk a gerinc - Triglavski Dom felől nézve - bal oldali csúcsára. Örültünk, hogy egy kicsit szélesebb föld van a lábunk alatt, és pihenés közben azért jó alaposan körbenéztünk: előttünk magasodott a cél, a Csúcs, tőlünk jobbra mintegy (most még csak) 300 méterrel lejjebb a Triglavski Dom, mögötte a völgy, amiben előző délután másztunk. Tőlünk balra a gerinc lankásabb oldala kúszott egyre alacsonyabbra, talán a legtöbb képen a Triglavnak ezt az oldalát láthatjuk. Valahol egész lent felsejlett a Dom Planika sötét foltja, de ebből az irányból már kezdtek megjelenni a felhők. Az első foszlányok már épp át-átcsaptak a gerinc peremén. A táj gyönyörű volt, no de várt még ránk küzdelem, nem is kevés! Továbbindultunk a gerincen, ami hamar mintegy egy méter szélesre szűkült. Egy-két szakasz kivételével a gerincen végig van "korlát" (egy valójában villámhárítónak igen jól beillő sodrott drótkötél, ami néha a sziklákhoz van rögzítve :), amire szükség is van, mert itt már tényleg elég egy rossz mozdulat... a hegy kegyes hozzánk, pár száz méteren át vízszintesen és lefelé kell haladnunk, majd elérünk a végső szakaszhoz: az utolsó jónéhány métert majdnem függőlegesen kell megmásznunk, amiben sokat segít a kapaszkodó. Felfelé nem is tűnik olyan vészesnek, bal oldalunkra megérkeztek a felhők is, így a mélység (magasság?) sem olyan borzasztó. El vagy foglalva azzal, hogy mássz, hogy jó helyre lépj és hogy olyan helyeket keress, ahol biztonságosan ki tudjátok kerülni egymást a szemben, lefelé haladókkal. Egyre hangosabb az alapzsivaj, tehát már nem lehetünk messze... nem is vagyunk, a következő szikla mögül már kibukkan a Júliai-Alpok és egyben Szlovénia legmagasabb csúcsa, a 2864 méter magas Triglav, déli szomszédunk jelképe és nem kis kultuszt kialakító hegycsúcsa. Triglav. Fent vagyunk. 2864 méter. Megmásztuk! Körülöttünk vidám beszélgetések, gratulációk, lihegő emberek, akik épp most próbálják meg felfogni, hogy ők is felértek, hogy ők is megcsinálták! Az idő továbbra is gyönyörű, a Nap olyan melegen süt, hogy egyszál polóban és rövidnadrágban üldögélünk a csúcson. Bőven van hely, mindenki nyugodtan elfér. Sokan fényképezkednek a csúcson álló jellegzetes, henger alakú kis építménynél, az Aljazev Stolpnál. Az Aljaz Torony nevét építtetőjéről kapta: Jakob Aljaz mindössze egy osztrák-magyar forintért vette meg (!) a Triglav csúcsát a dovjei önkormányzattól, abban a reményben, hogy így vissza tudja majd szorítani az egyre nagyobb külföldi érdeklődést a csúcs iránt. Barátjával, Anton Beleccel készíttette el az acél elemeket, amiket ötödmagával (!) vitt fel a csúcsra. A tornyot 1895. augusztus 7-én mindössze öt óra alatt építették fel és még aznap át is adták. Mára az Aljaz Torony nemcsak a Triglav, hanem Szlovénia jelképévé is vált. Mi is leültünk a torony mellé, élveztük a napsütést, pihentünk, nézelődtünk és bizony magyarokkal is találkoztunk! Ami engem illet, nekem ez a legmagasabb olyan csúcsom, ahova önerőből értem fel (nem felvonóval), úgyhogy egyáltalán nem siettem lefelé :) Ugyan dél felől megérkeztek az errefelé szokásos felhők és eltakartak mindent, észak és kelet felé azonban lehetett látni. Előttünk magasodott a Júliai-Alpok többi csúcsa: a Razor (2601m), a Skrlatica (2740m), az Oltar (2621m), Dovski kriz (2542m), közelebb a csúcsok előtt a Vrata-völgy és közvetlenül alattunk a Triglav északi sziklafala és a Kredarica által közrefogott völgy (a képen mindez középről jobbra felé látszik):


Közvetlenül alattunk, a Triglav északi, gyakorlatilag függőleges fala előtt - alatt terül el a Triglavski ledenik, vagyis a Triglav-gleccser, vele szemben pedig a Kredarica vonulata húzódik. Nagyjából a kép közepén láthatjuk apró fekete pontként a Dom Valentina Stanicat, jobb oldalon, alattunk 400 méterrel pedig a Triglavski Domot, ahonnan reggel elindultunk. A két ház közötti utat tettük meg előző nap délután, miután elértük a 2200 méteres gerincet. Így utólag tehát a teljes megtett utunkat végignézhetjük innen föntről: látszik az Aljazev Dom, a megmászott Triglavski Severna Stena teteje és a gleccser:


És igen, a már felhőbe burkolódzó gerinc az a rész, ahol percekkel korábban mi is másztunk! Magával ragadó a látvány és annak a tudata, hogy mindez már mögöttünk van! Vannak, akik nem tudnak mindezzel betelni és hosszabb időt töltenek itt a csúcson, és vannak olyanok is, akik tudomásul veszik, hogy felértek és már rohannak is tovább... Lassan mi is útra kélünk, mert még vissza kell ereszkednünk 600 métert és biza az idő is kezd elromlani: elérnek minket a felhők és előkerülnek a széldzsekik...

Kezdetben örülünk a felhőknek, mert így nem látunk körbe és oda tudunk figyelni az útra. Nem arra ereszkedünk, amerről jöttünk, hanem megyünk tovább, le a Triglav másik oldalán. Ismerve a csúcs mindkét oldalát, én mindenkinek ezt az útirányt javaslom: felfelé a Triglavski Dom vagy a Dom Planika felől, és lefelé a Rjavec/Zelenic irányába. Aki persze extrémebb túrát szeretne, nyugodtan csinálhatja fordítva is, nagyon sokan jöttek abból az irányból. Az út ezen az oldalon barátságosabbnak tűnik: több a "kapaszkodó" és egyszerűbb a sziklákat is megmászni, mint felfelé. Gyorsan haladunk, mert szinte folyamatosan sziklát kell mászni. Már nem is látszik a csúcs, csak a hatalmas kőfal, amin elvesző, apró szines foltok vagyunk mi, túrázók. Lefelé előtűnik a Dom Planika, bíztatva felvillantja némi élet jelét. Még pár lánc, még néhány hatalmas lépés és elérjük a Triglav felső sziklatömbjének az alját: újra apró kavicsos, köves talaj van a lábunk alatt, ami a Triglavnak erre az oldalára nagyon is jellemző. Követve a hegy oldalát pár perc után elérjük az elágazást: balra le a Dom Planika felé mehetünk, jobbra, át a gerincen a felhőbe pedig Trzaska koca felé indulhatunk.

Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a Triglav környékén minden túristaút fehér alapon piros pöttyel, vagy esetleg ciános alapon piros pöttyel van jelölve (e kettő ugyanaz). Emiatt a túristajelzések színe nem mérvadó a helyes irány meghatározásakor. Ugyan túristajelzés mindig, mindenhol egyértelműen van, a táblákról ez már nem mondható el. A Triglav északi oldalán mindenhol korrekt táblákat találtunk, de itt például, ennél az elágazásnál csak feliratok voltak. Ezzel önamgában még nincs probléma, de a menedékházakat sokszor nem úgy nevezik, ahogy az ember leírásokból vagy a térkép alapján ismeri. Ezért fontos az, hogy mindennek a teljes nevét ismerjük. A Trzaska koca na Dolicu menedékház a térképen Trzaska koca néven szerepel, de itt, a szikla oldalában csak a Dolicu név és egy nyíl szerepel...

Irány a felhő! Ismét rázósabb terep következik: keményen ereszkedünk, de most a talaj köves, ami nagyon csúszik! Néha találunk egy-két hófoltot vagy nagyobb sziklát, amibe meg lehet kapaszkodni, de alapvetően a cipőnkre vagyunk utalva ezen a szakaszon. A mászás izgalmas, mert folyamatosan figyelni kell, merre és hogyan tudunk továbbmenni. A fejünk felett áramló felhők hol eltűnnek és kisüt a Nap, hol pedig kegyetlenül bemásznak még a keskeny sziklahasadékokba is, ahol épp mászunk. Néha megörvendeztet minket egy-egy nagyobb hófolt is, bár ezek már nem olyan szép tiszták, mint magasabban fekvő társaik voltak. Hopp, egy megcsúcsás, hopp egy fenékre esés, és már enyhülni is kezd alattünk a hegyoldal. Látjuk már, hol érjük majd el a Triglav csúcsának az alját és hol kezd lankásabbá válni a terep. De mielőtt ideérnénk, hátravan még egy sziklamászós etap: eleinte tényleg sziklára kell mászni, de néhány méter után már nem segít a lelkesedés: itt bizony muszáj a falba erősített láncokat használni, ugyanis alattunk elfogy a sziklafalba "vájt" út és csak a szakadék marad: csupán a sziklába bevert vaskampókra tudunk lépni, miközben a fejünk felett a láncokba kapaszkodunk... lefelé nem érdemes nézni, ugyanis alattunk semmi nincs. A szakasz nem túl hosszú, így a kampókon lépkedve hamar átkelünk. Még pár lépés, na még pár jó nagy lépés és lent is vagyunk. A mutatványoknak azonban nincs még vége, ugyanis a hegyoldalból lemosott, levájt, lecsiszolt, mintegy féllábnyi köveken lehetetlen ügyesen és kényelmesen menni. Lefelé nem olyan vészes, mert lehet futni: elindulunk és a saját lendületünk visz minket előre, fékezni nem érdemes, majd a végén. Így gyorsan lehet megtenni azt a pár száz métert, ami elválaszt még minket a "normális" talajtól... Valakai majd csak megfog :) Megfogott, úgyhogy mindannyian biztonságban elértük a 2500 méteres magasságot jó két órai ereszkedés után. (Annak, aki ezirányból mászná meg a Triglavot, számolnia kell azzal, hogy ezen a köves részen sokkal nehezebb felfelé menni, mint lefelé, ugyanis sokszor kicsúszik a lábunk, mikor a kövekre helyezzük a testsúlyunkat. Lefelé egyszerűbb...) Lent, a csúcs tövében megpihentünk egy kicsit. Mindenki vágyakozott az újabb izgalmak iránt, de ugyanakkor kellemesen elfáradva és már megkönnyebbülve néztünk vissza a Csúcsra, ahol pár órával korábban jártunk:


Innen már sima ügy volt a továbbhaladás: szinte kiépített úton haladtunk, voltak olyan szakaszok, ahol valóban egymás mellé voltak faragva a kövek és olyan érzése támadt az embernek, mintha egy római főúton sétálna... Továbbra is a felhőben haladtunk, de most már kezdtünk inkább a felhő alá érni és bizony eleredt az eső is. A monoton szemerkélő esőben másztuk meg egyik csúcsot a másik után, de a tetőkről csak újabb völgyek és újabb kanyarok kerültek elő. Aztán az egyik kanyar után egyszercsak megpillantottuk a mai nap célpontját: ott a képről már ismerős kisház, de bizony odáig még vagy jó száz métert kell ereszkedni! Az ösvény innen már nem volt nehéz, szerpentineztünk lefelé, mígnem el nem értük mai szálláshelyünket, a Trzaska koca na Dolicut.

Srácok, köszönet a képekért, amiket a "rázósabb" szituációkban csináltatok!


A Triglav-tömb északi oldala A Triglav-tömb északi oldala, keleti vég Triglavski Dom Triglav-gleccser Triglav - a csúcs Triglav - mászás a gerincen Triglav - a gerinc Innen indultunk: a Vrata-völgy Triglav - gleccser és Kredarica a csúcsról Triglav Társaink is akadtak :) Ezen a gerincen másztunk mi is Ereszkedünk Triglav - Aljazev Stolp Triglav - ereszkedés a másik oldalon Triglav dél Dom Planika Triglav dél, Dolicu felé A Triglav sziklatömbje délről Ereszkedés A Dolicu oldalában Trzaska koca na Dolicu

Kedvcsináló Szállásaink 1. nap 2. nap 3. nap 4. nap