A Triglav csúcsának meghódítása
Táv: 5 km
Függőleges szintkülönbség: 353 méter
Tényleges szintkülönbség: 1000 méter
Idő: Triglavski dom - Triglav: 2 óra
Triglav - 2500 méteren, a csúcs alatt: 2 óra
Fent a völgyekben - Trzaska koca na Dolicu: 1,5 óra
Összidő: 5,5 óra
FIGYELEM! A Triglav gerincének és csúcsának megmászása esős,
csúszós és rossz időben ÉLETVESZÉLYES és ezért TILOS!
A túra időpontja: 2008. július 29.
Függőleges szintkülönbség: 353 méter
Tényleges szintkülönbség: 1000 méter
Idő: Triglavski dom - Triglav: 2 óra
Triglav - 2500 méteren, a csúcs alatt: 2 óra
Fent a völgyekben - Trzaska koca na Dolicu: 1,5 óra
Összidő: 5,5 óra
FIGYELEM! A Triglav gerincének és csúcsának megmászása esős,
csúszós és rossz időben ÉLETVESZÉLYES és ezért TILOS!
A túra időpontja: 2008. július 29.
Hihetetlen, hogy mennyire tiszta, napsütéses időre ébredtünk, hiszen előző nap este elég felhős-ködös időben tértünk nyugovóra. De most semmi, amerre csak elláttunk, mélykék ég és tiszta idő. Ez mindenképpen jó hír volt, hiszen a rögtönzött reggeli ideje alatt volt időnk elgondolkodni az előttünk álló megmérettetésen... Az igazán komoly túrázók nyolc óra felé már visszafele jöttek a csúcsról, és olyan szempontból nekik volt igazuk, hogy tíz órára bizony megjelentek a felhők...
Kevesen maradtunk már a hegyi háznál, így mi is útnak indultunk. A
Közvetlenül alattunk, a Triglav északi, gyakorlatilag függőleges fala előtt - alatt terül el a
És igen, a már felhőbe burkolódzó gerinc az a rész, ahol percekkel korábban mi is másztunk! Magával ragadó a látvány és annak a tudata, hogy mindez már mögöttünk van! Vannak, akik nem tudnak mindezzel betelni és hosszabb időt töltenek itt a csúcson, és vannak olyanok is, akik tudomásul veszik, hogy felértek és már rohannak is tovább... Lassan mi is útra kélünk, mert még vissza kell ereszkednünk 600 métert és biza az idő is kezd elromlani: elérnek minket a felhők és előkerülnek a széldzsekik...
Kezdetben örülünk a felhőknek, mert így nem látunk körbe és oda tudunk figyelni az útra. Nem arra ereszkedünk, amerről jöttünk, hanem megyünk tovább, le a Triglav másik oldalán. Ismerve a csúcs mindkét oldalát, én mindenkinek ezt az útirányt javaslom: felfelé a Triglavski Dom vagy a Dom Planika felől, és lefelé a Rjavec/Zelenic irányába. Aki persze extrémebb túrát szeretne, nyugodtan csinálhatja fordítva is, nagyon sokan jöttek abból az irányból. Az út ezen az oldalon barátságosabbnak tűnik: több a "kapaszkodó" és egyszerűbb a sziklákat is megmászni, mint felfelé. Gyorsan haladunk, mert szinte folyamatosan sziklát kell mászni. Már nem is látszik a csúcs, csak a hatalmas kőfal, amin elvesző, apró szines foltok vagyunk mi, túrázók. Lefelé előtűnik a Dom Planika, bíztatva felvillantja némi élet jelét. Még pár lánc, még néhány hatalmas lépés és elérjük a Triglav felső sziklatömbjének az alját: újra apró kavicsos, köves talaj van a lábunk alatt, ami a Triglavnak erre az oldalára nagyon is jellemző. Követve a hegy oldalát pár perc után elérjük az elágazást: balra le a Dom Planika felé mehetünk, jobbra, át a gerincen a felhőbe pedig Trzaska koca felé indulhatunk.
Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a Triglav környékén minden túristaút fehér alapon piros pöttyel, vagy esetleg ciános alapon piros pöttyel van jelölve (e kettő ugyanaz). Emiatt a túristajelzések színe nem mérvadó a helyes irány meghatározásakor. Ugyan túristajelzés mindig, mindenhol egyértelműen van, a táblákról ez már nem mondható el. A Triglav északi oldalán mindenhol korrekt táblákat találtunk, de itt például, ennél az elágazásnál csak feliratok voltak. Ezzel önamgában még nincs probléma, de a menedékházakat sokszor nem úgy nevezik, ahogy az ember leírásokból vagy a térkép alapján ismeri. Ezért fontos az, hogy mindennek a teljes nevét ismerjük. A Trzaska koca na Dolicu menedékház a térképen Trzaska koca néven szerepel, de itt, a szikla oldalában csak a Dolicu név és egy nyíl szerepel...
Irány a felhő! Ismét rázósabb terep következik: keményen ereszkedünk, de most a talaj köves, ami nagyon csúszik! Néha találunk egy-két hófoltot vagy nagyobb sziklát, amibe meg lehet kapaszkodni, de alapvetően a cipőnkre vagyunk utalva ezen a szakaszon. A mászás izgalmas, mert folyamatosan figyelni kell, merre és hogyan tudunk továbbmenni. A fejünk felett áramló felhők hol eltűnnek és kisüt a Nap, hol pedig kegyetlenül bemásznak még a keskeny sziklahasadékokba is, ahol épp mászunk. Néha megörvendeztet minket egy-egy nagyobb hófolt is, bár ezek már nem olyan szép tiszták, mint magasabban fekvő társaik voltak. Hopp, egy megcsúcsás, hopp egy fenékre esés, és már enyhülni is kezd alattünk a hegyoldal. Látjuk már, hol érjük majd el a Triglav csúcsának az alját és hol kezd lankásabbá válni a terep. De mielőtt ideérnénk, hátravan még egy sziklamászós etap: eleinte tényleg sziklára kell mászni, de néhány méter után már nem segít a lelkesedés: itt bizony muszáj a falba erősített láncokat használni, ugyanis alattunk elfogy a sziklafalba "vájt" út és csak a szakadék marad: csupán a sziklába bevert vaskampókra tudunk lépni, miközben a fejünk felett a láncokba kapaszkodunk... lefelé nem érdemes nézni, ugyanis alattunk semmi nincs. A szakasz nem túl hosszú, így a kampókon lépkedve hamar átkelünk. Még pár lépés, na még pár jó nagy lépés és lent is vagyunk. A mutatványoknak azonban nincs még vége, ugyanis a hegyoldalból lemosott, levájt, lecsiszolt, mintegy féllábnyi köveken lehetetlen ügyesen és kényelmesen menni. Lefelé nem olyan vészes, mert lehet futni: elindulunk és a saját lendületünk visz minket előre, fékezni nem érdemes, majd a végén. Így gyorsan lehet megtenni azt a pár száz métert, ami elválaszt még minket a "normális" talajtól... Valakai majd csak megfog :) Megfogott, úgyhogy mindannyian biztonságban elértük a 2500 méteres magasságot jó két órai ereszkedés után. (Annak, aki ezirányból mászná meg a Triglavot, számolnia kell azzal, hogy ezen a köves részen sokkal nehezebb felfelé menni, mint lefelé, ugyanis sokszor kicsúszik a lábunk, mikor a kövekre helyezzük a testsúlyunkat. Lefelé egyszerűbb...) Lent, a csúcs tövében megpihentünk egy kicsit. Mindenki vágyakozott az újabb izgalmak iránt, de ugyanakkor kellemesen elfáradva és már megkönnyebbülve néztünk vissza a Csúcsra, ahol pár órával korábban jártunk:
Innen már sima ügy volt a továbbhaladás: szinte kiépített úton haladtunk, voltak olyan szakaszok, ahol valóban egymás mellé voltak faragva a kövek és olyan érzése támadt az embernek, mintha egy római főúton sétálna... Továbbra is a felhőben haladtunk, de most már kezdtünk inkább a felhő alá érni és bizony eleredt az eső is. A monoton szemerkélő esőben másztuk meg egyik csúcsot a másik után, de a tetőkről csak újabb völgyek és újabb kanyarok kerültek elő. Aztán az egyik kanyar után egyszercsak megpillantottuk a mai nap célpontját: ott a képről már ismerős kisház, de bizony odáig még vagy jó száz métert kell ereszkedni! Az ösvény innen már nem volt nehéz, szerpentineztünk lefelé, mígnem el nem értük mai szálláshelyünket, a
Srácok, köszönet a képekért, amiket a "rázósabb" szituációkban csináltatok!