Egy ideje foglalkoztatott már a vadvizi evezés, vagy burzsoább kifejezéssel élve a rafting gondolata. Vajon milyen lehet? Ideig-óráig mindig elvetettem a dolgot, de aztán csak bekattantam, és már nem volt visszaút: nekem akkor is ki kell próbálnom a raftingozást! Ha törik, ha szakad. Megkérdeztem a többieket, ők is benne voltak. Már tényleg nincs visszaút :)

Ugorjunk egyet, és csapjunk bele! Reggel 8. Szép időnk lesz, a nap lassan áttör a Salza-völgy körüli hegyeken, és kezdi felszárítani a völgy mélyén megbúvó gyenge párát. Megérkezünk a Wildalpen határában lévő "telephelyre", itt találkoztunk az evezést szervezőkkel: Jázminnal, Zsolttal, Papuskával és a társaikkal. Hamarosan össze is gyűlt a kis csapat, a mienk volt a 2007-es év első túrája. Leültünk a házikó mellett kirakott hajókra. Figyelem! A lehető legkomorabb pillantás a "jutalma" azoknak, akik lecsónakozzák ezeket a rafting hajókat. Ezt célszerű mihamarabb megtanulni! Az ember sok jó pontot szerezhet ezzel :) Letelepedünk a hajókra, és "Géza bácsi" elkezdi mesélni, mi is fog történni az elkövetkező órákban... elmondja, hogy két- vagy háromszemélyes hajókban evezünk majd, a bátrabbak bevállalhatják a kisebb hajót, a kevésbé merészek pedig egy túravezető mellett evezhetnek le a folyón. Kapunk praktikus tanácsokat is, mire figyeljünk, mi lehet veszélyes, hogyan álljunk ki a partra, mit tegyünk, ha fennakadtunk egy sziklán vagy éppen beleborultunk a vízbe. Egyik-másik lépést illusztrálja is. Mondjuk elég mókásan nézett ki, mikor a fűben ugrált a hajóval, mintha fennakadt volna egy sziklán... :)(Ekkor még nem tudtam, hogy én is ezt fogom csinálni pár órával később...)

Nagyjából egy óra kellett a gyorstalpalóhoz, ami mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a vízre merészkedhessünk. Most következett az első próbatétel: választanunk kellett egy megfelelő ruhát, ami a következő felszerelésekből állt: egy pár fehér zokni, egy fehér póló, egy rajtam-aztán-hű-de-designos neoprén alsó, egy hozzá színben passzoló felső és két gumihamma a lábunkra. Új ruháinkkal a kezünkben mutatványoztunk, hogy fel tudjuk venni őket. Ok, a zokni és a póló ment elsőre, de a ruhát többünknek sikerült fordítva magunkra erőltetni. Nehezen ment, de sikerült. Egyetlen bökkenő volt csupán: lefelé még nehezebben akart jönni. Senki nem röhögött :))))) Miután magunkra küzdöttük a teljes menetfelszerelést, már csak a sisak volt hátra. Mindenki megkapta a maga tökfödőjét, és következhetett az ilyenkor szokásos "én is akarok egy képet, veled is meg ott is" félóra :)

Miután kifotóztuk magunkat, beszálltunk a kocsiba és elvittek minket a folyó partjára. Itt már testközelbe kerültünk a ránk váró kalanddal, mindenki izgatottan tekintgetett körbe-körbe, kicsit kételkedve néztük a vizet, innen messziről sem tűnt éppen túlságosan melegnek. Megérkeztek a hajóink is, mindenki birtokba vette a saját raftját és irány a víz. A parton jött az első kemény megmérettetés: bele kellene menni a vízbe... szépen sütött a nap, izzadtunk a sötét ruhában, de a víz vezetőink szerint kellemesen meleg, 4 fokos volt csupán... meleg... kinek mi. De itt nem volt kecmec, bele kellett menni. Először csak a lábunkat dugtuk bele. Semmi. Mentünk beljebb. Húúúúúúúúúúúúúúúúú, befolyott a hideg víz!! Nem is olyan hideg. Ezen felbuzdulva araszoltunk beljebb, ahol már megállni is nehéz volt, mert a folyónak a viszonylag alacsony vízállás ellenére is volt sodrása. Ahha, akkor most folyott be tutira a víz... most már mindegy, hideg ez így is, úgy is, úgyhogy jobb lesz belemenni. Egy nagy levegő, egy még nagyobb elhatározás éééééés... és benne voltam a vízben! Hirtelen elkapott a folyó sodrása, innentől kezdve baromira nem érdekelt, hány fokos a víz. Egyből eszembe jutottak Géza bá intő szavai: "ha valaki a vízbe borul, miután feljött a felszínre, azonnal feküdjön fel a vízre, lábbal előre és hagyja, hogy sodorja a víz. Úgysem tudod legyőzni, erősebb nálad, de így egyrészt véded magad a lábaddal, nem akadsz fent a víz alatti köveken és még időd is van közben kitalálni, hol és hogyan jösz ki a vízből". Tehát: feküdj fel a vízre, lábat előre és sodortasd magad. Bravó! Így mentünk egy kicsit, majd elkezdtünk kifelé lapátolni. Ajjaj, de közel vannak a többiek, de a part csaknem akar közelebb jönni. Ez még akár necces is lehet! Erősebben ússzál, te ökör. Ez az. De gyorsan mész, ez kész. Nem jön a part, nem jön, NEM JÖN! ÚSSZÁL MÁR! Na végre, ez az. Így kell ezt. Sima ügy most már. Hopp, ez egy kő volt, akkor kint is vagyok. Huh. Kikászálódom a vízből, boldogan, hogy túléltem az első próbát és kicsit vacogva azért. Mindenki élénken és izgatottan beszélget, ki hogyan élte meg ezt a fél percet. Mindez két dologra volt jó: egyrészt átéled, milyen is a 4 fokos víz és nem akkor ijedsz meg tőle, mikor tényleg beleborulsz a hajóból. Másrészt átérzed, milyen a folyóban úszni. Jó, ha az ember előre tudja, mire számíthat. Gyorsan körbepillantok. Mindenki vidám, és alig várja, hogy vízre szálljunk!

El is kapjuk a raftokat és bebotorkálunk a köves parton a vízig. Vízre bocsátjuk a gépeket, beszállás, aztán ki a kövek takarásából, hadd vigyen minket a sodrás. Nem is megy. Nemáááááááár. Hirtelen meglódul a hajó, elkap a folyó, ezaaaaaaaaaaz! Wow, kiabál mindenki, hogy mennyire király érzés itt ülni a raftban a folyó közepén és lefelé száguldani! Jeeeeeeeeeee! Valóban, ezt nem lehet leírni, ezt át kell élni! Megszűnik körülötted a világ: csak a folyó, a hajó, a társad és te vagy, folyamatosan arra koncentrálsz, mi a következő terepakadály előtted (kanyar, kő, zúgó, másik hajó), ezt hogyan tudod kikerülni, és ehhez mi a te dolgod. A rafting abszolút csapatmunka. Ketten ültünk a hajóban, társam hátul irányított, én meg elöl eveztem. Hamar rá kellett jönnünk, hogy egyedül nem megy: sem ő nem tudja egyedül irányítani a hajót hátulról, sem én nem tudok elég erősen lapátolni elöl ahhoz, hogy elfordítsam a hajó orrát. De a rafting épp erről szól: együtt, közösen tudjátok csak legyőzni a folyót. Amíg a hajóban vagy, nem számít senki és semmi: csak ti, akik egy csónakban eveztek.

Az indulást szépen vettük, beálltunk libasorba: elöl Géza bá, aztán mi, újabb vezető középen, még pár hajó velünk, és a csapatot ismét egy vezető zárta. Így haladtunk szépen lefelé a folyón, türelmesen megvárva az előttünk haladókat, nem futva a nyakukra. Elnézést, pontosítok. Így mentünk az első akadályig, ami egy fél-egy méteres zúgó volt. Ahogy közeledtünk a zúgóhoz, egyre gyorsabb lett a folyó, és már nem tudtunk fékezni. Jaj de közelednek a többiek! Áááá, ez meredek lesz! Te jó ég, felborultak az előttünk haladók! Ebből óriási zúzás lesz! Lett is :) A mi hajónk ahogy átért a zúgó peremén, orral egyenest a zúgó aljában a hátán fekvő hajóba csapódott, és én ezt az első sorból nézhettem végig. Arra még emlékszem, hogy elhagyjuk a vizet, repülünk hajóstul és... eszméletlen hideg a víz, nem kapok levegőt, az agyam ordítja: fel!, fel!, én elkezdek teperni felfelé, hideg a víz, nem érek a felszínre, nincs levegőm, hőőőőőőőő... fent vagyok! Hol a szemüvegem? Anélkül nem látok! Taperálom a nyakam, az előbb még ott lógott. Igen, megvan. Felveszem. Látok. Huh, vagyunk egy páran a vízben :) Nincs olyan nagy sodrás, de azért lábbal előre. Hol az evezőnk? Áááá, éppen nem értem el. Mindegy. Valaki megfogja majd. Akkor rendben vagyok. Egyszer csak valaki rámordít: "Hol van a sisakod?". Ilyen hülye egy kérdést, hát szerinted hol lenne? Megfogom a fejem. Hoppá, tényleg nincs a fejemen. Nem is gondolkozom, ki tud ilyenkor, csak visszaordítom: "Elhagytam, csezd meg!". "Nem megmondtam, hogy húzd meg rendesen? Jézusom! Ember a vízben sisak nélkül! Ember a vízben sisak nélkül!" Jól van na, most hova hőbörögjek? Beleestem a vízbe és leesett az a fránya sisak. Értem én, hogy ez para, de gondolhatod, hogy nem direkt hagytam el azt a sisakot. Meghúzom majd. Közben ki is evickéltünk a partra, meglettek az evezők és a sisakok is. Ráhúztunk a sisakra. Fájt is már.

Sikeresen összeszedtük magunkat, mentünk tovább. Pár ügyesen irányított csapással bekormányoztuk a hajót a sodrásba, és usgyi. Kanyar kanyart követett, kerülgettük a sziklákat, amelyek hol jobban, hol kevésbé álltak ki a vízből. Figyelj, kő jobbra, fordulj balra, balra, BALRA, ez az, ugratunk, ááááááááááá, loccs vissza a hullámba, az összes víz meg az én arcomba. Jeeee, figyelj, még egy! Húzd meg, húzd meg, húzzad, ez az, most egyenesen, alattunk kavarog a víz, mindjárt jön a bukkanó, most húzzál még rá, húzd, húzd, ez az, húzd, király, most tudod irányítani, húzz rá, emelkedünk, visszaesünk, loccs, mindenki vizes, húzd meg, húzzál rajta, ez az, egyenesen megyünk tovább, EGYENESEN! Megcsináltuk! Sikerült! Átjutottunk a kis zúgón egyenesen, ahogy akartuk! Szép munka volt. Csak bele fogunk jönni. Nem is olyan vészes. Nem-e? Figyelj, basszus, hatalmas kő! Jobbra, jobbra, JOBBRA, JOBBRA, rá fogunk menni, rá fogunk menni, húzd meg, húzzad, áááá, sssssssssssss. Ennyi. Kész. Felült a csónak a sziklára. De frankón, ahogy kell, persze hogy középen, nehogy le tudd imádkozni magad. Mit is tanultunk, mit kell ilyenkor csinálni? Egyszerre elkezdünk ugrálni a hajóban és eldőlünk kicsit, ezzel rángatva le a hajót a szikláról. Hórukk, ugrás, na mégegyszer, hórukk, ugrás. Kicsit mozdult. Hó-rukk, hó-rukk, ez az, hó... elkapott a víz, dobott egy nagyot rajtunk ahogy belénk kapott a sodrás, de lejöttünk a kőről! :) Ez is megvolt! Suhanunk tovább, kicsit nyugisabb a víz, lehet bámészkodni... süt a nap, tényleg nagyon szép időnk van a raftinghoz. Gyönyörű tiszta, mély zöldes színe van a víznek, jó messzire lehet előre látni, mi lesz a következő próbatétel. Az előttünk lévők szépen kikanyarodnak a parthoz, mi is követjük őket, ráparkolunk a meder falára. Kiszállunk, mozgunk egyet, melegedünk, kapunk egy szelet csokit, miközben Géza bá magyarázza, hogyan vegyük be az előttünk lévő, kicsit keméyebb kanyart: "elindulunk a sodrással, de a sodor belső ívén menjünk, mert különben kivetődünk a partra, és a kanyar után ott nem fogunk tudni továbbmenni. Tehát ideális belső ív, aztán hirtelen fordítotok a fenekén, és egyenesen előre. Ott lent, látjátok, balra van a zúgó, azt jobbról megkerülitek és utána ismét csendesebb a víz. Szépen álljatok ki a partra és megvárjuk egymást. Kérdés? Ok, akkor indulás!" Mindenki visszaszáll a hajójába, és nézzük. Géza bá megy elöl, persze neki tankönyvbe illően megy a kanyarodás. Szépen egymás után megyünk mi is. Megkapjuk a zöld jelzést, elindulunk. Húzzuk, jó erősen, hogy tudjuk irányítani a hajót. Belső ív. Ez az. Vagy mégsem? Sodródunk kifelé. Húzd meg, húzd meg, HÚÚÚÚÚZD MEG, fordítsd, még meglesz, ez az! Fordítsd a fenekét! Fordítsd! Irányban, mehetünk, húzd meg, húzd meg, ez az, tarts jobbra, ez az, itt a kő, vigyááááázz, bukkanó, jeeeeeeeeeeeeee, loccs, némi víz, nem látsz semmit, húzd meg, zutty, átjött a hajó hátulja is a kövön, tényleg nyugi van. Ott állnak a többiek, kanyarodjunk feléjük, kifelé. Húzd meg, megtartod, befordítod, és már rá is fordultunk a parkolóhelyre. Szép kiállás.

Mellettünk egy hatalmas kő, aminek a tetején vagy 5 méter magasan ugródeszka... ki akar beugrani a vízbe? És ez most komoly. Nem vicc. Onnan föntről? Naná! Van aki izibe fönt terem, van aki kicsit habozik, de a végén mindenki felmegy. Tényleg akarom? Még jó, hogy nincs rajtam a szemüveg és nem látom pontosan a mélységet :) Kisétálok a deszka szélére. "Ne nézz le, ugorj!" - hallom lentről. Egyszer élünk, nem igaz? És... tessék. Lelépek. Becsukom a szemem. Semmi. Esem. Esem. Esem. Semmi. Még mindig csak esem. Ez nem lehet ilyen magas. Szabadon esem. Esem. És tessék. Hatalmas csobbanás, platty, paff, bent a hideg vízben kapálózom. Sötét van, hideg van, alig kapok levegőt, annyira hideg a víz, de fent vagyok már. Elkap a sodrás. Ejha, nem is gyengén! "Ússzál kifelé!" - kiabálják a többiek. Elkezdek kapálozni, de semmit sem ér. Felfekszem a vízre és úszom kifelé. Elindulok a part felé. Ez az. Meglesz. Kint vagyok. Király volt! Leugrottam! Még pár ugrás, és indulunk tovább. Hajóba be!

A folyó medre errefelé összeszűkül és több méter magas sziklafalak szegélyezik a medret. Innen bentről, a vízből fantasztikusan szép. A partról soha nem látod a folyónak ezt az arcát, mert a magasból minden másképp látszik. Ezt innen kell látni. A szűkebb meder miatt kicsit rákapcsoltunk, gyorsabban visz a víz, szinte evezni sem kell. A sziklás oldal miatt viszont több a kő is, jobban kell figyelni, mert az alacsony vízszint miatt elég sok kiáll. Folyamatosan figyelni kell, kerülgetni, manőverezni, úgyhogy egy percre sem lehet megállni. Húzd meg, kerüld ki, loccs, húzd meg, balra, ez az, de szép, húzzad, kő, jobbra, zúgó... aztán csend. Kiérünk a szurdokból, lelassul a folyó, minden megnyugszik, elcsendesedik a folyó zúgása is, megint van idő bámészkodni. Már teljesen belefeledkeztem a tájba, mikor látom, hogy mindenki kiáll. Itt a vége... eltelt a második nap is. Teljesítettük a távot. Mindenki épségben, ügyesen. Még csordogálunk a part felé, de tudom, hogy ezt a pár órát soha nem fogom elfelejteni. Ezt nem lehet. A vadvíz varázsa. A kihívás. A csapatmunka. Boldogan szállunk ki és kezdjük el kicipelni a hajókat...

Ma már rengeteg cég foglalkozik rafting-túrák szervezésével, akár itthon is. A Salza-folyónak megvan az az előnye, hogy van rajta egy egybefüggő, 30 kilométeres szakasz, ami a kezdők számára is teljes biztonsággal hajózható. Ideális tanuló folyó. A rafting nem véletlenül extrém sport, kellő szakértelem vagy vezető nélkül nem szabad nekivágni! Mi minden szempontból elégedettek voltunk a Fitz Roy Extrémsport túrájával, ezért bárkinek merem ajánlani őket. További kedvcsinálóként álljanak itt az általuk készített képek...



Szállásunk

Salza

Wasserlochklamm