Szikrázó napsütés, sehol egy felhő, és még nagyon is tart a lelkesedés, hogy menjünk minél többet az OKT útvonalán, így útra is keltünk, ezúttal a Pilisbe! Az OKT 15. túrája, ami a Budai-hegységből visszatérve ismét a Pilisbe vezet, a solymári Rozália téglagyár kapuja mellől indul. A 10-es főútról egy pár száz méteres bekötőút vezet a gyárhoz, a nagy fehér kapu jobb oldalán álló oszlopon, egy kis ládikóban vár minket a pecsét. Meg is van, "felszerelkezve" vághatunk neki az útnak! Elindulunk vissza, a főút felé, majd kb. félúton balra fordulunk a szántóba. Ottjárttunkor épp térdig érő kukoricásban vándoroltunk. Ugyan kék jelzés nem sok van, de valóban erre visz az út. Egyszercsak újabb műúthoz érünk, itt forduljunk jobbra, menjünk át a 10-es főúton, és máris mienk a hegy: szinte a semmiből egy elég komoly emelkedőbe kezdünk, Solymár házai között kaptatunk, de szerencsére pár száz méter után a kék balra-előre befordul az erdőbe. Innentől árnyékban, a fák között emelkedünk; az erdő friss zöld, az aljnövényzet gazdag, itt-ott hatalmas kövek teszik izgalmassá a kaptatót. A túristaút lassan felér a Köves-bérc tetejére: több kanyar után egy hatalmas platóra érünk, az ösvények össze-vissza keresztezik egymást, az erdő szép lassan ismét birtokba veszi az egykori bányagödröket. Rengeteg tűzrakóhely jelzi, hogy a tető kedvelt kirándulóhely. Utunk lefelé vezet, majd hirtelen felbukkannak Pilisborosjenő házai. A szőlőből és borkészítésből élő falu külső utcáin kanyargunk, időnként felsejlik a nyaralók mögött az Ezüst-hegy, majd tőle balra a Nagy-Kevély, amely sziklás ormával uralja a környéket. Kiérünk a faluból, elhagyjuk a Vendel-hegy oldalában épült Kálváriát, majd kényelmes, puha talajú fenyvesben gyaloglunk tovább. Az erős, friss fenyőillat feledteti a 30 fok feletti hőséget! Meredeken ereszkedünk lefelé, majd egy murvás, szélesebb útra érkezünk.


Utunkat a kék jelzésen folytatva (ahol leértünk a fenyvesből, balra kanyarodik a murvás út, majd rögtön ismét balra, egy nagyon keskeny, alig kitaposott, elbokrosodott ösvényen halad a kék jelzés) a teve melletti fal tetejére érünk: felülről is megcsodálhatjuk a púpjait! Mögötte a Pilis nyugati lankái szelidülnek a Gerecse előtt medencévé, a hátunk mögött Üröm és a Róka-hegy hátsó, lapos fennsíkja látható.


A látványtól újult erőnkre szükség is lesz, mert most következik a túra talán legmeredekebb része: hirtelen jobbkanyarral erős emelkedésbe kezdünk s több keresztút után elérjük a Rédlinger Adolf utat (ő volt a Tipográfiai Természetbarát Egyesület alapító elnöke), melynek jobb oldalán, egy óriási dolomit sziklafal felső részében alakult ki a Nagy-kevélyi-kőfülke vagy Szódás-barlang, egy 9m széles és 3m magas fülke. A tetejéről szép kilátás nyílik Solymár felé. Innen már nincs messze a nyereg: elhaladunk egy nagyobb dolomitfal mellett, végül csökken az út emelkedése, és hirtelen egy erdős tisztáson találjuk magunkat. Megérkeztünk a Kevély-nyeregre! Számos jelzés: a piros, a kék, a zöld és a sárga találkozik az 534m magas Nagy-Kevély és a 461m magas Kis-Kevély közötti nyergen. Ma már csak pár pad és asztal várja itt a kirándulókat, de a 20. században állt itt egy 60 férőhelyes, "önszorgalomból" épített, 1928-ban átadott túristaház, amely 1992-ben tisztázatlan körülmények között leégett.




A nyeregből a kék jelzésen indulunk tovább, szolid hegyoldalban ereszkedünk, majd szintben megyünk tovább a Kis-Kevély aljában. A murvabányánál jobbra fordulva távolodunk a hegygerinctől, majd hosszú kilométereken át szintben gyaloglunk. Jobbra, alattunk terül el Csobánka és fölötte az Oszoly messziről fehérlő, 328m magas mészkőtömbje. Keresztezzük a műutat, hogy utunkat a Hosszú-hegy felé közeledve folytassuk.

A kellemes erdei útról a kék jelzés egy idő után elválik, majd visszatérünk az erdőbe és egy meredek ereszkedés után elérjük a Szent-kutat. A hiedelem szerint az idelátogatók közül többen meggyúgyulva térhettek haza, ill. volt, aki Szúz Mária képét látta megjelenni a forrásban. A forrás feletti oldalban az eredeti fakápolna helyett ma már egy modernebb, kőből készült kápolna áll.

A forrást elhagyva pár percnyi séta után egy mező szélére érünk, ahol balra, majd pár méter után ismét balra, egy keskeny földúton folytatódik a kék jelzés. Sajnos a jelzések nem túl sűrűek, de az emelkedőn már biztosan tudjuk, hogy jó felé járunk. Utunk hol réteken, hol csendes erdőben vezet, lépteinket több helyen is zavartalan kilátás kíséri jobbra a Pilis púpos gerince (Bölcső-hegy, Nagy-Csikóvár), hátrafelé csobánka és az Oszoly irányába. Jó fél óra múlva az ösvény emelkedni kezd, a kellemes kaptató marad is egészen a Szurdok bejáratáig. Enyhén ereszkedünk és jobbról megérkezik a csendes Kovácsi-patak (Dera-patak), ami nem más, mint a patak szurdokszerű bevágódása a mészkőhegységbe (a dera szerb eredetű szó, jelentése: szurdok). Az ösvény meredek sziklafalak között, hol szűkebb, hol szélesebb katlanban kanyarog, miközben megannyi fahídon kelünk át egyik oldalról a másikra, majd vissza. A mederben nagyobb sziklatömbök, helyenként kisebb "vízgyűjtők" teszik vadregényesen romantikussá az áttörést. A szurdok aljára már a napsütés is csak helyenként ér el... az izgalmakat fokozza, hogy mielőtt kiérnénk, magán a medren kell átkelnünk, ezúttal híd nélkül (magasabb vízállás esetén ez kérdéses lehet!). Utunk innen a patak bal oldalán, erdőben vezet, s rövidesen beérünk Pilisszentkeresztre. A ma főleg szlovákok lakta település (Mlynky) lakói fakitermeléssel és mészégetéssel foglalkoztak (ld. mészégető a szurdok bejáratánál), de itt található Gertrudis királyné síremléke is a Klastrom-kertben (zöld jelzés, a település másik végében). A kék jelzés a patak melletti kis utcákban vezet, de mikor elérjük a Pilisszántóra vezető műutat, akkor sajnos a jelzés megtévesztő: utunk ugyan majd egyenesen folytatódik, itt mégis jobbra kell mennünk, hiszen a nagy kereszteződésben álló Felső Kocsmában kérhetjük el a Kéktúra pecsétjét (nyitvatartási időben).

Utunk nagy részét már megtettük: alig 4km van már csak hátra... na de milyen 4km? A kék sáv már a faluban erősen emelkedni kezd: le kell győznünk a mintegy 370m szintemelkedést! Előbb az esztergomi főutat, majd egy erdészeti utat keresztezünk, végül erősen meredek kaptatón kapaszkodunk az erdőben a Kakas-hegy oldalában, itt-ott meredek falak között. Mikor a kaptató szelidül, akkor már nem vagyunk messze a Zsivány-szikláktól: az út jobb oldalán, a fák között megbújva magasodnak a 25-30m magas, függőleges andezit sziklák, melyek között két hasadék húzódik. A hagyomány szerint IV. Béla itt rejtette el kincseit a tatárok elől, amit később zsiványok találtak meg, innen az elnevezés. A sziklák hátulról közelíthetőek meg, "bejáratukat" tábla jelzi. Ha kibolyongtuk magunkat, akkor már csak némi emelkedő vár ránk, s 20 perc múlva megjelennek uticélunk, Dobogókő első házai is. A nyaralók között, az erdőben haladunk, mígnem a hegytetői nagy parkoló sarkában érjük el végcélunkat. A parkolón egyenest átvágva érjük el a 699m magasan fekvő Dobogókő "szívét", az ország első túristaházát, a kedves kis faépületet, a báró Eötvös Lóránd Menedékházat, melyet 1898. június 5-én nyitottak meg. A házikó hamarosan szűknek bizonyult, így építettek egy "második" menedékházat is, ami már modernebb, nagyobb és kőből készült - s ott áll az első ház mellett. Ebben az "új" Eötvös Lóránd menedékházban, a bejárat mellett találjuk a Kéktúra pecsétjét. A kék sáv is kivezet a menedékház mögötti, természetes kő-dobogóra (innen a Dobogókő elnevezés), ahonnét páratlan kilátás nyílik az Árpádvárra a Rám-szakadékkal és a Ferenczy-sziklával (előttünk), a Vadálló-kövekre és a Prédikálószékre (jobbra), valamint a Dunára, ill. "mögötte" a Szent-Mihály-hegyre. Ezzel túránk a mai napra véget ért, bár szerintem keresve sem lehetne ettől szebb, hangulatosabb helyen zárni ezt a kirándulást (további képek és túraleírások Dobogókő körül itt)!



Indulás előtt

OKT Térkép

OKT Keresés